Az információs társadalom hatása az oktatási kultúrára

Első bejegyzésem Ollé János - Információs társadalom és oktatás, az oktatási kultúra változása című előadásához fűződik, melyet itt tekinthettek meg!

A téma igencsak aktuális: az információ mindenütt ott van, sokszor nem is kell hozzá semmilyen digitális vagy elektronikus eszköz, de ma már a hétköznapok természetes velejárója, hogy ha van valamilyen eszközünk (tablet, okostelefon), rendelkezünk mobilinternettel, vagy van a közelben wi-fi hozzáférés, akkor gyakorlatilag bárhol, bármikor megkapjuk a számunkra éppen releváns információkat. És itt most egy pillanatra le is fékeznék: éppen releváns információkról szóltam az előbb. E nagy információáradatban ugyanis fontos, hogy el tudjunk igazodni: legyünk képesek feldolgozni, szelektálni, sőt, kritikusan tekinteni az elénk kerülő adathalmazt. Visszacsatolnék arra is, hogy vannak továbbra is olyan régiók, ahol nem adottak az információéhség kielégítését szolgáló tárgyi feltételek.

Az eddig elmondottak - azt hiszem - olyan információk (na tessék, megint csak információk), melyekkel többségünk tisztában van, ennek ellenére úgy vélem, nem árt ezt életben tartani, s újra meg újra át- és továbbgondolni.

Szükség van-e ezekre a technológiai eszközökre? Ki kell-e kapcsolni az okostelefonokat a tanórán, esetleg sorakozzanak-e a tanári asztalon? Az első kérdésre a válasz egyértelmű igen, hiszen az Európai Unió kulcskompetenciáinak egyikét képezi a digitális kompetencia, s mint olyan, fejlesztése, a rá való építkezés egy tanulási folyamat része, így nem kerülhetik el ezen eszközök az oktatás világát sem, sőt maguknak a pedagógusoknak is birtokában kell lenniük e készségnek. A második erősen vitaindító, megosztó. Ha belegondolok, tanárként nem szeretném, ha a gyerekek a pad alatt inkább a telefonjukkal foglalatoskodnának, miközben én majd megfeszülök, hogy számukra érdekes, színes foglalkozást tartsak (jó esetben ekkor ez a probléma fel sem merülhet -.-).

Az előadó az általánostól indítja el a témát, s hétköznapi példákkal illusztrálva hozza közelebb a hallgatósághoz. Az információs társadalom tulajdonképp a jelenvaló, mi magunk is napról napra megéljük, milyen is a tagjának lenni. Információéhségünket, információ (vagy manipuláció?) általi megfoghatóságunkat már rég kihasználta az élet valamennyi szférája, ágazata, csak pont az oktatás áll értetlenül a technológiai lehetőségek alkalmazhatósága előtt. Hiszen mit csinált? Azzal, hogy IKT-eszközöket alkalmazott, alapjaiban még nem indított el változásokat az oktatási kultúrában, csupán a meglévő, konzervatív módszerek közé építette be afféle üde színfoltként, arra alapozva, hogy a mai gyermekek figyelmét ez köti le, s motiváltabbá teszi őket a tanulásban, ismeretszerzésben. Van ebben igazság, de véleményem szerint nem lehet a tanulást vagy ismeretszerzést túlzottan ezekhez az eszközökhöz kötni. E téren is fontos, hogy több lábon álljunk, birtokában kell lenni azon ismereteknek, képességeknek is, melyek kisegítenek akkor is, ha a technika átmenetileg ezt nem teszi lehetővé.

A web 2.0 fogalmával csak az elmúlt félévben találkoztam, akkor úgy határoztuk meg, mint olyan interaktív, kétoldali tevékenységet, melynek során az egyén nemcsak az információk befogadója (használója), hanem maga is aktív konstruáló, s több ilyen felhasználó-konstruáló egy közösséget alkot. Számomra ez újszerű volt, míg Ollé János már retrónak tartja, s web 3.0-ról beszél, bár hozzáfűzi, az emberek többsége bizony nemhogy a web2.0-nél, hanem a web 1.0-nél rekedt meg. Itt merült fel az információféltés, sőt, információirigység jelensége. Az emberek többsége inkább kapni szereti az információkat, sem mint adni, megosztani, ugyanakkor saját, privát életével, személyével kapcsolatos eseményeket, történéseket előszeretettel tesz közzé. Nagyon visszás helyzet!

Mint a web 2.0 egy ismert formájáról, a Wikipédiáról is szó esett, e tárgykört sokan kritikusan kezelik, mondván, az ott lévő információk gyakran tévesek, forrás; hivatkozás nélküliek. Azt már kevesebben tudják, hogy az itt található szócikkeket bárki szerkesztheti. Ami engem illet, magával a ténnyel tisztában voltam, de nem vettem még a fáradságot, hogy valamit kiegészítsek vagy pontosítsak. Minden esetre a lehetőség adott számomra is! 

Úgy vélem, az előadás alapján megfogalmazható főbb, követendő elveket, magatartásformákat a nyitottság, az együttműködés, a tudatosság képezi. Legyünk nyitottak az újra, a másra, ismerjük azt meg, s fordítsuk épülésünkre, s persze ne felejtsük el megosztani másokkal, hiszen az információval önmagában ismeretet még nem adunk ki kezünkből. Fontos a tudatosság is, hogy tisztában legyünk azzal, hol, mikor, hogyan és milyen információkat teszünk közzé. Ezek az elveket nemcsak a sajátunkká kell tennünk, hanem pedagógusként közvetítenünk is kell tanítványaink felé.

S végezetül: semmi sem ártalmas, amíg túlzásba nem visszük azt. Így a multimédiás, IKT-eszközök sem azok, amennyiben mi használjuk őket, s nem azok minket.